Havas Henrik egész egyszerűen mucikának hívta Kálmán Olgát
A zaklatással vádolt műsorvezető Kálmán Olga vendége volt a HírTV Egyenesen című műsorában, miután korábbi munkaadója, az ATV nem újította meg lejáró szerződését.
A zaklatással vádolt műsorvezető Kálmán Olga vendége volt a HírTV Egyenesen című műsorában, miután korábbi munkaadója, az ATV nem újította meg lejáró szerződését.
Több mint 300 hollywoodi színésznő, forgatókönyvíró, rendező, producer és a filmszakma más nagyságai programot indítottak hétfőn a szexuális zaklatások ellen nemcsak a filmiparban, hanem minden amerikai munkahelyen.
Négy színész nevét már nyilvánosságra is hozta stylistjuk.
A világhírű svájci karmester, Charles Dutoit tagadja, hogy szexuális zaklatást követett el.
A zenész korábbi barátnője volt Weinstein egyik áldozata is, de elmondása szerint ő nem tudott az ügyről.
A londoni sakkvilágbajnokság logója sikerült félreérthetőre, a magyar nagymester szerint le kellene cserélni.
McKayla Maroney, többszörös országos, olimpiai és világbajnok amerikai tornász pert indított szerdán az Amerikai Olimpiai Bizottság és az amerikai tornász szövetség ellen, mert úgy érzi, eltussolták, hogy a csapat orvosa szexuálisan zaklatta.
Al Franken január 2-án adja fel kongresszusi bársonyszékét.
Rose McGowan iszonyúan felháborodott azon, hogy Meryl Streep (és még számos színésznő) feketébe akar öltözni a Golden Globe-gálán. Streep most hosszú levelet írt neki.
December elején először Baukó Éva korábbi valóságshow hős, később mások is szexuális zaklatással vádolták meg Havas Henriket.
A felnőtt férfiaknak készült könyv szándékosan gyerekes, mert gyerekes a viselkedés is, amelyre szeretné felhívni a figyelmet.
Ideiglenesen távozott hivatalából vasárnap Robert Doyle, Melbourne polgármestere, miután sajtóértesülések szerint egy nő szexuális zaklatással vádolta meg.
Egy nő azt állítja, a zenész megfogta a fenekét.
Vatikán közleményben méltatta az egyházi és állami intézményekben történt szexuális visszaéléseket vizsgáló ausztrál bizottság zárójelentését.
A Gyűrűk ura-filmek rendezője, Peter Jackson nemrég azt nyilatkozta, Mira Sorvino és Ashley Judd sem szerepelhettek az első filmben a Weinstein cégével folytatott megbeszélések után.
Csángó Dániel egy 13 évvel ezelőtti baleset után egyszer csak kerekesszékben találta magát. Az új élete nemcsak a világát, hanem a világnézetét is felforgatta. A most éppen a metró akadálymentesítéséért kampányoló aktivistával a sztereotípiák rabságáról, a nemi szerepek egyensúlytalanságáról, a panelekben gondolkodás kockázatairól beszélgettünk, és szó volt arról is, hogy milyen a szőke nős viccek országában élni.
Például Matt Damon, aki még mindig nem érti az elkövetői és áldozati dinamikát.
Közülük egy 16 éves volt a történtekkor.
A szexuális zaklatással vádolt dokumentumfilmes Morgan Spurlock a nagy nyilvánosság előtt nézett szembe a bűneivel.